A falu melletti Vártetőn Erdély egyik legnagyobb, 2 hektár területû vaskori erõdítményének sáncai látszanak. A középkorban megfigyelõhely volt, tornyának falai ma is látszanak. A szomszédos Alsó-Sólyomkõ sziklacsúcsán állnak Sólyomkõ várának romjai. Itt vívták a székelyek utolsó csatájukat Gál Sándor vezetésével 1849. július 5-én a betörõ oroszok ellen. A település nevezetes gyógyfürdõhely, hét gyógyforrása van. A székelyek vizét már régóta használták fürdésre. Gyógyfürdõjét 1842-ben alapították. 1849-ben a harcok miatt tönkrement, de 1852-ben ittjártakor a császár újjáépítését rendelte el. Rohamos fejlõdése 1860 után indult meg. 1890-ben épült meg a Stefánia gyógyintézet, amely 1975-ig volt a fürdõ kezelõközpontja. 1900-ban létrehozták a Csukás-tavat, melyet 1928-ban strandfürdõvé építettek ki. Nagy szállodái az 1970-es években épültek.
A község látnivalói
A Felsõ-Sólyomkõ nevû sziklaszirten egykori õrtorony maradványai láthatók.
A festõi Tusnádi-szoros.
A Csomád-hegység kráterében levõ Szent Anna-tó Európa egyetlen természetben megmaradt vulkáni tava.
Erdély, télen-nyáron: gyors és ingyenes szálláskeresés. Szálláslehetőségeket kínálunk Erdélyből, Székelyföldről, Máramarosból, Partiumból és a Bánságból. Közvetlenül a szállásadóval veheti fel a kapcsolatot. Nagy szálláskínálat, rengeteg erdélyi látnivaló és település leírás, programlehetőség.
Erdély - Kaland és Hagyomány télen-nyáron ------ copyright 2007 VIATOR 2000 Bt.